Második rész - Euronymous

Egyfajta érdekes dolog látni, hogy miért érzi úgy néhány ember, hogy ki kell találnia sztorikat arról, hogy miért öltem meg Euronymoust. Szomorú látni, hogy néhány ember csupán azért talál ki sztorikat, mert az igazság túl kényelmetlen nekik.

1991-ben a legtöbb metal zenész Norvégiában azt hitte, hogy Euronymous egy állítólagos király arc, de 1992 közepe vagy vége felé a legtöbbünk felismerte, hogy nem. Amikor a kiadója, a DSP (Deathlike Silence Productions) megjelentette a Burzum debüt albumot 1992 márciusában, kölcsönt kellett felvennie, hogy tudjon csináltatni még / értékesíteni lemezeket.

Euronymous nem engedhette meg magának, hogy bankhoz forduljon, ezért tőlem kért kölcsön pénzt. Amikor eladta a Burzum albumokat, a bevételből kifizette a magán jellegű számláit, ahelyett, hogy csináltatott volna még Burzum cd-ket – vagy visszafizette volna a pénzt amit kölcsönkért. Szóval, amikor eladta a lemezeket nem volt több pénze rá, hogy csináltasson újakat. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy néhány ember azt hiszi, hogy pénzért öltem meg őt, de természetesen azzal nem kaptam volna vissza a pénzem, ha megölöm. Ha eltörtem volna a lábát, az talán működött volna, de a gyilkosság semmiképpen sem. Ha több pénzre volt szükségem, mindig hozzá tudtam jutni, és sosem fektettem be többet egy dologba annál, mint amennyit megengedhettem magamnak, ha akárhogyan is, de elveszítsek. Nekem nem voltak anyagi gondjaim soha, úgyhogy ez a pletyka egy nagy ostobaság, és most amúgy is csak 36000 norvég koronáról van szó, ami egy átlagos havi keresetnek felelt meg (Norvégiában).

Rövid időn belül megelégeltem a dolgokhoz való hozzá nem értését és hozzáállását, és elindítottam a saját kiadómat a Burznazgot (Tolkien fekete beszédjében "sötét gyűrű" a jelentése), ami később Cymophane-ra [Görögül "Hullám a megjelenéshez" (Wave To Appear), ami egy csiszolt/vésett drágakő volt, aminek szem alakja volt], változott és eldöntöttem, hogy mindent saját magam fogok csinálni. Nem volt szükségem Euronymousra. Sosem csinált semmi mást, csak ült a boltjában az elhízott seggén és mindig zabálta a Kebabot, meg itta a Coca Colát. A boltja elindult lefele a lejtőn és rövid időn belül Euronymous csődbe ment a DSP-vel együtt.

Még nem adtuk fel teljesen, hogy segítsünk a bolton, és egyetértettünk abban, hogy

utolsó kísérletként adjak egy interjút egy újságnak, hogy egy kis figyelem irányuljon a metal zenére (ezáltal a Helvetére is). A Burzum lemezek már kifogytak, de még voltak más eladó lemezek a boltban. Amikor az interjút adtuk (én és egy lány), egy kicsit eltúloztunk egy-két dolgot, amin azután jót nevettünk. Az újságíró nem vette észre, hogy csak ugratjuk. Mindent, amit mondtunk teljesen komolyan vett. Sajnos másnap ment is a rendőrségre, és le is tartóztattak. Az újság másnapra (20.-ára) jelent meg az interjúval együtt, ami mindent magába foglalt, amit mondtam. Ezalatt én egy cellában voltam fogva tartva, és senkinek sem tudtam elmondani, hogy amik az interjúban vannak, csak egy rakás baromság, és csak azért mondtam, mert egy kis figyelmet akartam vonni egy műfajra – hogy segítsek Euronymouson, és hogy legyenek vevők/csere után érdeklődők a boltjában.

Az érdekes az, hogy amikor letartóztattak, Euronymous ahelyett, hogy kihasználta volna a helyzet előnyeit, bezárta a boltot azért, mert a szülei azt mondták, hogy ez a nagy felhajtás és figyelem túlságosan kellemetlen. Szóval a „gonosz” Black Metal hős azt csinálta, amit az anyja és apja mondott neki. Kicsit szánalmas, rendben, de ezzel az én próbálkozásomat feleslegessé/eredménytelen értelmetlenséggé tette. 6 hetet töltöttem emiatt őrizet alatt, és minden, amit csinált csak az volt, hogy bezárta a boltot! A vevők sorban álltak, de egy bezárt boltnál. Milyen ostobaság már ez!?

Amikor kijöttem a börtönből eléggé kiábrándult voltam emiatt az egész médiában lezajlott ügy miatt. A rendőrök nagy káoszt/rendetlenséget hagytak rám, miután átkutatták a lakásomat, és a Cymophanet sem volt olyan könnyű működtetni, mint ahogyan terveztem. Ugyanakkor a DSP aláírt egy terjesztői szerződést egy társasággal Oszlóban, és újra elkezdhette a DSP anyagok gyártását és eladását (mindezt valószínűleg a „média trükknek” köszönhette).

Euronymous teljesen hülyét csinált magából a bolt bezárásával, és a legtöbbünk egyetértett, hogy ő egy átkozott idióta. Mérges voltam rá, mert nem használta ki a helyzetet amit teremtettem neki az interjúval. Ezután úgy döntöttem, hogy többet nem csinálok vele semmit. Nem volt rá okom, hogy leszerződjek vele. Ehelyett inkább én is aláírtam egy terjesztői szerződést a Cymophane-nal, és a továbbiakban mindent saját magam intéztem.

Ami engem illet, Euronymous nem számított nekem többé semmit. Amikor a Mayhemes arcok a Grieghallen stúdióban voltak, hogy befejezzék az új Mayhem lemezt, Euronymous felhívott, hogy nem tudnék -e szállást adni nekik, én pedig megmondtam neki, hogy nem. Bergenben senki más nem akart egyszerre szállást adni mindkettőjüknek (Euronymousnak és Hellhammernek), ezért ki kellett bérelniük egy motelszobát. Senkinek sem volt semmi baja Hellhammerrel (az akkori egyedüli másik Mayhem taggal), de senki sem akart semmit Euronymoussal. Hellhammerrel mindig is jóba voltam, és ő sem volt túlzottan oda Euronymousért, hogy úgy mondjam. Amikor 1992-ben felvettük a "De Mysteriis Dom Sathanas" albumot, még viccelt is vele, hogy el kellene tenni láb alól.

Néhány hónap után még jobban elterjedt ez az ellenszenv Euronymous ellen a metalos arcok között, ahogy egyre többen jöttek rá, hogy micsoda egy idióta ő valójában. Euronymous mindezért engem okolt, és elkezdett utálni. Azt gondolta, hogy az emberek miattam vesztették el a tiszteletüket iránta. Ez bizonyos értelemben igaz volt, mert természetesen nem tartottam titokban a véleményemet vele kapcsolatban, de azt gondolom, hogy ezt elsősorban magának köszönhette. Teljesen bolondot csinált magából. Továbbá, amikor a média leírta rólam azt a sok hülyeséget, úgy érezte, hogy most már ő kevésbé számít fontosnak. Többé már nem ő volt a „vezéregyéniség” a Black / Death Metal színtéren. Az ő szemszögéből tekintve mindez az én hibám volt. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy néhányan azt állítják, hogy azért öltem meg őt, mert egyfajta harc volt két erős egyéniség között a „vezető posztért” a metal színtéren, de az igazság az, hogy ez csak neki volt fontos. Engem egyáltalán nem érdekelt ez. Metalos arcokkal is csak nagyon ritkán szocializálódtam, és amikor elmentem otthonról sokkal inkább a házibulikat és egy "Foniks" (Főnix) nevű underground techno klubbot részesítettem előnyben, amíg a többi metalos valami Rock’n’Roll partin voltak. Ehelyett én inkább lementem a techno klubba, messze az újdonsült (divat)metalosoktól, mert nem volt szükségem a jelenlétükre. Inkább a szép lányok jelenlétét preferáltam, hogy úgy mondjam.

Később csatlakozott a Mayhemhez egy gitáros, a trondheimi Snorre W. Ruch a Thornsból. Amikor Snorre Bergenbe költözött, megengedtem neki, hogy a lakásom nappalijában lévő vendégágyon lakhasson addig, amíg meg nem kapja a saját lakását. Euronymousnak itt telt be a pohár, és elkezdett rátörni az életemre. Meg akart ölni. Az ő szemszögéből nézve én voltam a probléma, és a megölésemmel ez a probléma szerinte megszűnt volna.

A problémája csak az volt, hogy az én megölésem általi terve magába foglalt néhány metalos arcot, és ők elmondták nekem, hogy miket tervez. Euronymous megosztotta velük a tervét, mert megbízott bennük, de nyilvánvalóan melegebb érzelmeket tápláltak irántam, mint iránta, hogy úgy mondjam. Egyszer felhívta Snorrét aki a lakásomban lakott, és Snorre megengedte, hogy hallgassam a telefont, miközben beszélnek. Euronymous ilyeneket mondott, például, hogy „jó lenne, ha Varg eltűnne”, stb., ezzel megerősítve azt a tervét amit már másoktól hallottam.

Sokan azt mondják, hogy túlreagáltam a dolgot, mert Euronymous egy gyáva féreg volt, és nem lett volna hozzá bátorsága, hogy valaha is megpróbáljon megölni. Természetesen Euronymous egy féreg volt, de most nem kürtölte szét mindenkinek a tervét, úgy ahogyan azt mindig is csinálta. Ezt komolyan vettem, mert szinte senkinek nem mondott semmit, csak nagyon kevés embernek, azoknak, akik a legközelebbi barátai voltak (vagy akikről azt hitte, hogy a legközelebbi barátai voltak) és megbízott bennük. Szintén 1993 augusztusában Euronymousnak 4 hónapra börtönbe kellett vonulnia, mert súlyos testi sértést követett el két emberen egy törött üveggel, azért, mert „ránéztek a barátnőjére” egy buszmegállóban. Nem volt valami szimpatikus alak, de amikor 100%-ig biztos volt a dolgában, képes volt megvalósítani a terveit. Ilyen esetben, ha kellően nagy veszélynek van kitéve, a legnagyobb gyáva is veszélyessé válhat.

Ugyanezen a napon elmondta Snorrénak, hogy feltett szándéka megölni engem (és egyben nekem is elmondta ezzel, ugyanis én is hallgattam a társalgásukat). Nem sokkal később kaptam tőle egy levelet, amiben azt tettette, hogy nagyon pozitívan és barátságosan áll hozzá a dolgokhoz és hogy szeretne velem találkozni, hogy megbeszéljük a szerződéssel kapcsolatos dolgokat, amit még nem írtam alá. Ez volt az egyetlen ürügy, amivel felvette /felvehette velem a kapcsolatot, és úgy tűnt, hogy át akar verni. A „barátai” szerint az volt a terve, hogy találkozik velem, lelő egy kábítópuskával, megkötöz és berak egy autó csomagtartójába, amivel kivezet egy határvidéki erdőbe, ahol odakötöz egy fához és halálra kínoz, miközben mindent videóra vesz.

Erre természetesen dühös lettem. Mit képzel magáról ki ő? Aznap döntöttem el, hogy elmegyek Oszlóba, odaadom neki az aláírt szerződést, és megmondom neki, hogy bassza meg, alapvetően, és hogy ezzel szüntesse meg az összes ürügyet arra, hogy kapcsolatba lépjen velem mégegyszer. Habár el kell hogy ismerjem, hogy az is megfordult a fejemben, hogy össze kéne őt verni. Mielőtt elindultam Snorre közölte velem, hogy szeretne velem jönni, mert mutatni akar Euronymousnak egy-két új gitártémát. Azt terveztem, hogy ezután majd elmegyek Saprsborgba, mert volt egy csomó Burzum póló nálam, amit oda kellett adnom Metallionnak a "Slayer" magazinból (ha jól emlékszem), Snorrét pedig otthagytam volna Euronymoussal Oszlóban. A furcsa (és hűtlen / áruló) Snorre nem látott semmi problémát abban, hogy egyszerre mindkettőnknek barátja legyen, nem úgy mint ahogy egy normális (gerinces) ember.

Este 9 óra körül hagytuk el Bergent és kb. hajnali 3 és 4 között érkeztünk meg Oszlóba (nem emlékszem rá teljesen pontosan, hogy mikor, már több mint 11 éve történt). Snorréval útközben egymást váltva vezettünk. Amikor megérkeztünk, éppen a hátsó ülésen aludtam. Miután váltottunk (elalvás előtt) levettem az övemet, és odaadtam Snorrénak, hogy tegye biztonságos helyre.  Az övemen volt egy nagy kés, és menet közben egy késsel az övemben aludni nem túl biztonságos.  

Amikor odaértünk Euronymous társasházának az ajtajához, felcsörögtem a kaputelefonon. Aludt. Talán azt gondolhatod, hogy meglátogatni egy embert az éjszaka közepén egy kicsit furcsa, de ez számunkra teljesen normális volt. Egy csomó metalos ember „éjszakai teremtmény”, hogy úgy mondjam. Kis várakozás után felvette a kaputelefont.

-         Ki az? – kérdezte.

-         Varg vagyok.

-         Alszok. Nem tudnál visszajönni később? – kérdezte.

-         Itt van nálam a szerződés, engedj be! – mondtam, és beengedett.

A lakása az ötödik (vagy a negyedik?) emeleten volt. Elkezdtem szedni a lépcsőket. Snorre még szeretett volna elszívni egy cigarettát, de ez Euronymous lakásában nem volt megengedett (és az én kocsimban sem), úgyhogy a lépcsőházban kellett cigarettáznia.

Euronymous az ajtóban várt. Nagyon idegesnek tűnt. Ezután odaadtam neki a szerződést, és hozzá kell hogy tegyem, hogy ettől még idegesebb lett. Azt, akit meg akart ölni, hirtelen megjelenik a házában az éjszaka közepén. Ezt követően megkérdeztem, hogy mi a faszt képzel magáról, és amikor tettem egy lépést felé, pánikba esett. Megijedt és mellkason ütött. Ezután fogtam, és egyszerűen nekivágtam az ajtónak, aminek következtében egy kicsit megszédült. Én nem sérültem meg az ütésétől, de ettől eltekintve megtámadott. Nem számítottam erre. Főleg nem a házában, és nem ilyen módon. Euronymous már egy ideje járt kick-boxra, és úgy mint az összes kezdő, ő is azt gondolta, hogy egy-két nap alatt majd egy „Bruce Lee” válik belőle, mellesleg amíg élt végig ezt hitte.

Egy pár másodperc múlva felpattant a földről, és beszaladt a konyhába egy késért. Tudtam, hogy van egy nagy kése a konyhaasztalon, és úgy gondoltam, hogy ha ő kést ránt, miért nem rántanék én is? A rendes késem az övemen volt, amit ottfelejtettem az autóban, de nálam volt a zsebkésem, vagy inkább bakancskésem (8 cm-es pengével). Szembe ugrottam vele, és utasítottam, hogy állítsa le magát, mielőtt még rátenné a kezét a késre. Ennél a pillanatnál azt a szándékot mutatta, hogy egy újabb fegyverért indul, a hálószobába. Néhány héttel ezelőtt mondta pár embernek, hogy nemsokára visszakapja a puskáját a rendőröktől (amivel "Dead" lelőtte magát), úgyhogy azt gondoltam, hogy ez lesz az amiért megy, vagy pedig az altatópuskája (bár akkor éppen se puska, se altatópuska nem volt a lakásán, de én ezt nem tudhattam). Elkezdtem őt üldözni, és belevágtam a késemet. Egy kicsit meglepődtem, amikor kiszaladt a lakásból, a harc helyett. Ezt nem hagyhattam. Felbosszantott, hogy ő kezdte a harcot, de most már hogy nem előnyös a helyzete, inkább menekülőre fogja a dolgot, ahelyett hogy rendesen harcolna mint férfi a férfival. Ez olyan dolog, amit mindig is határozottan utáltam.

(Néhány ember azt állítja, hogy én egy segítség nélküli, felfegyverzetlen embert öltem meg, de először is ő támadott meg, és ő próbált először kést rántani, na és persze fel is fegyverezhette volna magát, ha ott marad becsületesen harcolni, ahelyett hogy megpróbál elszaladni, mint egy gyáva féreg. Amúgy pedig rengeteg más fegyvert vagy dolgot használhatott volna fel védekezésre vagy támadásra, ugyanis a lakásában számos ilyen dolog volt.)

Kint találkoztunk Snorréval, aki épp befejezte a cigarettáját. Az összes ajtó ugyanúgy nézett ki a lépcsőházban, és mivel Snorre eléggé feledékeny srác volt, a padláson kötött ki, egy emelettel feljebb a kelleténél. Snorre zavartan jött lefele és megpróbálta megkeresni a helyes ajtót, úgy, hogy az öngyújtójával világította meg az ajtón lévő jelzéseket. Miközben kereste a megfelelő ajtót, Euronymous hirtelen kifutott az egyiken véresen, egy szál alsógatyában és úgy üvöltött, mint egy őrült. Snorre annyira megijedt hogy majdnem halálra rémült. Úgy nézett ki, mint egy szellem, akinek éppen kiesni készülnek a szemei. Később azt mondta, hogy annyira megrémült, hogy kiesett az emlékezete. Nem emlékezett semmire egészen addig, amíg meg nem kérdeztem, hogy jól van e.

Euronymous lemenekült egy emelettel, és elkezdett csengetni a szomszédokhoz. Hamar abbahagyta, mert észrevette, hogy jövök utána, úgyhogy futott tovább lefele, miközben verte a falakat, csengetett a szomszédoknak és segítségért kiáltozott. Eközben három vagy négy alkalommal szúrtam meg a vállán – ez volt az egyetlen hely, ahol futás közben el tudtam találni. Ezután megbotlott, és betört egy lámpát a falon, valószínűleg a fejével vagy a kezével, és beleesett az üvegszilánkokba – az alsógatyájában. Ezt követően odarohantam Euronymoushoz és vártam. Snorre még mindig fönt volt, és nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni erre az egészre. Talán ez egy átverés. Talán ő is meg akar támadni. Nem tudhattam. Amikor Snorre elkezdett szaladni lefele a lépcsőn nagyon ijedtnek tűnt, úgyhogy hagytam, hogy elfusson a hátam mögött. Ezután rájöttem, hogy Snorre nem részese ennek az egésznek, és megkérdeztem, hogy rendben van –e (mert mindenesetre nem úgy nézett ki). Ezután Euronymous talpra állt. Úgy nézett ki mint aki feladta, és azt mondta : Rendben, elég volt. De ezután megint megpróbált megütni, és egy jól irányzott döféssel végeztem vele. A kés a homlokán keresztül beleszaladt a koponyájába. Abban a pillanatban meghalt. A szemei kifordulta a fejében, és egy nyögéssel kiürítette a tüdejét amikor meghalt. Ezután a teste visszaesett ülő helyzetbe, de a kés beleragadt a fejébe, úgyhogy megragadtam a késemet (ezzel együtt őt is). Amikor kihúztam a fejéből a késemet előrezuhant és legurult a lépcsőn, mint egy zsák krumpli. Ezzel elég zajt csapva ahhoz, hogy felébressze az egész szomszédságot (ez egy zajos, fém lépcső volt).

Talán kicsit furcsának tűnhet, hogy így öltem meg, de a késem nagyon kicsi volt. És a hegyét kellett használnom, mert a pengéje nem volt éles. Olyan életlen volt, hogy nem bírtam volna vele félbevágni egy paradicsomot anélkül, hogy szét ne trancsíroztam volna. Az egyetlen módszer a gyors megölésére az volt, hogy átszúrom a fejét vagy a szívét. Tény, hogy hamarabb és könnyebb szerrel meg tudtam volna ölni, ha egyszerűen halálra verem. Az egyetlen dolog, amiért kést rántottam az az, hogy ő is megpróbált, és úgy gondolom ez így volt igazságos, főleg úgy, hogy az én késemet nem is igazán lehetett késnek nevezni.

Euronymous a szándékát mutatta annak, hogy megöl engem. A lemészárlásával kapcsolatban semmi rosszat nem érzek. A gyávasága felmérgesített, és nem láttam rá okot, hogy életben hagyjam, főleg nem úgy, hogy meg akart ölni. Ha életben hagytam volna, azzal csak azt értem volna el, hogy adok neki még egy esélyt, hogy rátörhessen az életemre.

Megölni valakit egy 8 cm-es pengéjű késsel egy véres „nézeteltérés”, és bár a falakról is csöpögött a vér a lépcsőházban, az arcom nem lett véres, csak a felsőtestem. Akárhogyan is, de Snorrénél volt a kocsikulcs, úgyhogy utána rohantam, mielőtt még otthagyna Oszlóban vértől áztatva. Elvettem tőle a kocsikulcsot és kinyitottam vele az ajtót, azután visszaadtam neki, és mondtam, hogy vezessen. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba, felvettem magamra a hálózsákomat, ami a kocsi csomagtartójában volt, hogy biztos legyek benne, hogy nem hagyok magam után vérnyomokat az autóban. Azt találtam ki, hogy a legjobb az lenne, ha elhúznánk innen. Amit észre se vettem, az az volt, hogy Snorre még mindig sokkos állapotban volt, és nem vett fel semmilyen úticélt, aminek következtében kb. 20 percig körbe-körbe vezetett Oszló utcáin. Végül át kellett vennem a volánt. Amikor jöttünk Oszlóba Snorre rendőrségi ellenőrzéseket látott a Bergent és Oszlót összekötő országúton, úgyhogy másfele kellett vezetnünk. Elindultunk tehát, északnak vezettünk Trondheim felé, azután kicsit nyugat felé fordultunk. Útközben megálltunk egy folyó mellett, levettem az összes ruhám és kövekhez kötöztem őket, amikkel beúsztam a folyó közepéig, és elengedtem őket, hogy elsüllyedjenek a mély vízbe. Szerencsére még mindig megvoltak a Burzum pólók, amiket Metallionnak kellett volna eladnom, és Jorn a Hadesból ott felejtette a pulóverét az autóm hátsó ülésén (ironikus, hogy egy Kreator pulóver volt az "Pleasure To Kill" felirattal), szóval így már volt egy tiszta pulóverem is (nos, nem tiszta, de legalább nem úszott a vértől). Végül az autó hátuljában volt a földön egy nagyon, nagyon koszos nadrág, ami már évek óta ott pihent. Tehát volt egy teljes ruhaszettem. Kommandóban, zokni nélkül vezetni már nem volt gond.

(Snorre később megmutatta a rendőröknek, hogy hol szabadultam meg a ruháimtól, de összesen csak egy pólót találtak, amin egy Viking volt "Norway : The Land Of Vikings" felirattal, amin nem voltak vérnyomok. Semmi mást nem találtak, még a búvárok sem. Semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy a póló az én tulajdonomat képezte (és ki a fene számítana rá tőlem, hogy ilyen pólót viselek?). A többi ruha valószínűleg elsüllyedt mélyen a sárba a folyó fenekére, ahogyan azt terveztem.)

Egy barátunk még mindig a lakásomon tartózkodott. Amikor eldöntöttem, hogy Oszlóba megyek videót néztünk és Pizzát ettünk. Amikor Snorréval elindultunk megengedtük neki, hogy ott maradjon befejezni a filmet és megegye a kaját. Abban a pillanatban azonban azt akartam, hogy hagyja el a lakást, ha a rendőrök már tudják hogy mi történt. Megálltunk egy telefonfülkénél Honefossban hogy megmondjuk a srácnak, hogy menjen haza. Az első telefonfülkét amit láttunk tinédzserek vettek körül, és nem akartuk, hogy Kelet-Norvégiában ebben az időpontban akárki is lásson minket, tehát addig mentünk, amíg nem találtunk egy másik telefonfülkét. Én vezettem, úgyhogy Snorre szállt ki elintézni a hívást, és ezután egy rendőrautó közeledett felénk az úton. Nyilvánvalóan a tinédzserek betördösték a telefonfülkék üvegeit, mielőtt átmentek volna a következőhöz, hogy azt is betörjék, és valaki kihívta a rendőröket. Amikor a rendőr megjelent és meglátott minket, azt hitte, mi vagyunk azok, akiket keres (ez egy jó példa arra a Murphy törvényre vagy mire?). A telefon el volt törve. Snorre visszaszállt az autóba. Körülbelül 100 yardot vezettem a rendőrautóval magam mögött, és tudtam, hogyha megállít bennünket, és csak annyit csinál, hogy felírja a nevünket, akkor már lehetetlen lesz alibit szerezni. Szóval egyre gyorsabban és gyorsabban kezdtem vezetni, és a rendőrautó ugyanabban a tempóban követett bennünket, ahogy mi mentünk. Amikor a Honefossi vonatpályaudvarhoz értünk jobbra fordultam, és úgy kezdtem el vezetni, mint aki teljesen megőrült (csikorgó gumikkal, pörgő abroncsokkal, csúszó hátsó kerekekkel a kanyarokban, és minden mással, amit csak el tudsz képzelni egy autósüldözéshez). Egy VW Golfot vezettünk, és olyan gyorsan mentünk, hogy nem is tudtuk hogy újra a Bergeni országúton vagyunk – és sikerült leráznunk a rendőröket is. Valószínűleg nem zavarta a rendőröket ez az üldözés (vagy kevésbé valószínű, hogy feladták a feltartóztatásunkat illető szándékaikat), de mint ahogyan az később is kiderült, nem jelentették ezt az incidenst a feljebbvalóiknak.

Ekkor már tudtam, hogy biztos keresnek minket, és ezesetben felajánlottam Snorrénak, hogy kidobom őt egy vonatállomáson, egy Gol nevű helyen, és onnan el tud jutni Bergenbe. Hogyha esetleg a rendőrök megállítanának, akkor egyedül lennék, és ő nem kerülne bajba. Snorre elutasította az ajánlatot, és szerencsére sikerült visszaérnünk Bergenbe további incidensek nélkül. Az első dolgom az volt, hogy elmentem egy nyomdába, hogy legyen alibim, utána pedig elmentünk a sráchoz, aki a lakásomon tartózkodott az éjszaka, hogy megbeszéljük vele a dolgokat, és hogy csináljunk egy alibit. Snorre már mondta neki, hogy „Oszlóban történt valami” amikor megálltunk egy telefonfülkénél Vossban, valamennyivel Honefoss után. Előálltunk egy sztorival és minden rendben volt.

Ezután végre haza tudtam menni, és le tudtam feküdni. Körülbelül 20 perc alvás után megcsörrent a kaputelefonom. Egy újságíró akart velem beszélni Euronymous haláláról (kb. 11-kor). Megmondtam neki, hogy most túl fáradt vagyok hozzá, hogy erről beszéljek. Alig aludtam valamennyicskét, azért voltam olyan fáradt (bár ezt az újságírónak nem mondtam). Másnap a címlapokon ez volt olvasható : „A Count gyászol! Annyira el van keseredve a legjobb barátjának a halálától, hogy nem volt hajlandó beszélni velünk róla.” Meglehetősen szórakoztató, nem? Ez megmutatja, hogy milyen megbízhatatlanok is a sztorik a médiában.

Néhányan valami furcsa okból kifolyólag azt állítják, hogy Euronymoust egy lány miatt öltem meg, ezért hozzá kell tennem, hogy az akkori barátnőm (1993 áprilisától 1998 körülig) nem is tudta, hogy ki volt Euronymous egészen addig, amíg meg nem öltem (és hozzá kell tennem, hogy a barátnőm nem volt metalos, hanem egy „átlagos” lány, aki popzenét hallgatott). Tehát magától értetődően neki nem volt ehhez semmi köze, és természetesen semmi féle lány miatt nem öltem meg őt. És egyébként úgy tudom, hogy Euronymousnak akkoriban nem is volt barátnője, szóval ez a pletyka is egy nagy hülyeség.

Még azok az emberek, akik azért kritizálnak engem, mert megöltem egy Norvég fickót is el vannak tévedve. Euronymous tulajdonképpen Lapp volt, ahogyan ezt tisztán lehet látni a fényképekről, amik róla készültek. A Lapp arci sajátosságai nagyon észrevehetőek voltak. A haja tipikus Lapp haj volt (vékony és egyenes), és a termete is nagyon leleplező volt (úgy mint a legtöbb Lapp, ő is nagyon alacsony volt).

A probléma csak az volt, hogy Snorre még mindig sokkos állapotban volt. El kell ismernem, Euronymous halála nem volt rám semmilyen (lelki) hatással. Akárhogyan is, nem volt egy nagy feladat megölni. Szóval? Nem láttam indokát annak, hogy megszánjak egy olyan embert, aki meg akart ölni, amit fel is akart venni a saját szórakoztatására.

A rendőrök beszélni akartak velem – mivelhogy az első naptól kezdve tudták hogy én voltam az – és megkértek, hogy menjek fel Oszlóba egy meghallgatásra. Egyetértettem velük, és felmentem a kihallgatásra, ahol előadtam az alibit, amit a gyilkosság után találtunk ki, és elengedtek. Ezután áthelyezték a nyomozást a szülővárosomba, nyilvánvaló okok miatt, és megkezdték mindenki más kihallgatását. Nem volt semmifajta bizonyítékuk ellenem, úgyhogy találniuk kellett valakit, aki nyomra vezethette őket. Gyorsan felismerték, hogy Snorre a leggyengébb láncszem közöttünk, hogy úgy mondjam. Snorre egy idegroncs volt, és a rendőrök keményen próbára tették. Felhívták telefonom az éjszaka közepén, amikor nem voltam ott, és kérdéseket tettek fel neki, ugyanazokat a kérdéseket újra és újra, és végül 9 nap után megtört. A rendőrségi jelentés szerint annyira megtört, hogy órákat kellett várniuk, amire sikerült belőle kihúzni valamiféle információt. Nyilvánvalóan ez elég traumatikus élmény volt számára. Elmondta nekik, hogy én öltem meg Euronymoust, és hogy hol tartózkodom. Akkor épp egy Night Clubban voltam és amikor kijöttem (kb. hajnali 2 és 3 között, azt hiszem 1993 Augusztus 19-én, egy pénteki napon) letartóztattak.

A nevemet kérdezték, és még azt is megtagadtam, hogy megmondjam nekik. Letartóztattak, és bedobtak egy cellába, ahol a villanyt 24-7-esen tartották, és nem adtak se takarót, se matracot, hogy tudjak aludni valamin. Számítottam erre a bánásmódra, úgyhogy ez nem volt egy nagy meglepetés számomra, csak mosolyogtam a szánalmas próbálkozásaikon, amikkel lelkileg meg akartak törni, de az „alibi” ugyanarra a sorsra jutott mint én. Snorre elmondta azt is, mert őt is gyilkossággal vádolták – és ez teljesen felkészületlenül érte őt – aminek következtében bepánikolt, és bevallott mindent.

Még mindig nem volt semmi komoly bizonyítékuk ellenem. Az egyetlen használható dolog, ami ellenem szólt az Snorre vallomása volt, bár Snorre még azt sem látta, amikor leszúrtam Euronymoust. A tanúvallomása bizonyította, hogy Oszlóban járt, de az egyetlen dolog, ami a bűntényhez kötött, az a vallomása volt. A nyomozóknak egy biztonsági kamerának köszönhetően még videón is megvolt Snorre, amint egy Honefossi kútnál tankolt. Másfelől pedig én nem is látszottam a felvételen sehol. Egyedül volt az autóban. Ha nem csináltak volna valamit sürgősen, Snorrét könnyen börtönbe csukhatták volna gyilkosságért, és engem szabadon kellett volna ereszteniük. Snorre összeomlott.

Ezután mit gondoltok mi történt? Hirtelen azt állították – két hónappal a gyilkosság után, és két hónappal az után, hogy megvádoltak a gyilkossággal – hogy a vérnyomokon megtalálták az ujjlenyomatomat a bűntett helyszínén (az ujjlenyomatom már megvolt nekik az 1993-as januári letartóztatásom miatt). Amikor megöltem Euronymoust kesztyűt viseltem, úgyhogy tudtam, hogy ez csak egy nagy hazugság, de senki más nem tudhatta, és Snorre tévesen azt hitte, hogy azt mondtam neki, hogy nem viseltem kesztyűt, amikor megöltem őt. Ezután Snorre és a másik srác hirtelen megváltoztatták a sztorijaikat, és azt mondták, hogy az egész dolog már előre meg volt tervezve. A srác, aki a lakásomon volt, azt mondta, hogy én csináltam, de ha nem működött volna velük együtt, akkor Snorrét csukták volna le. „Azt szeretnéd, hogy Snorre menjen börtönbe azért, amit Varg csinált?”. Minden arra ment ki, hogy én is és Snorre is kikeveredjünk ebből a helyzetből, de valójában egy olyan történetet állítottak elő, ami még az igazságnál is rosszabb volt. Azt mondták, hogy Snorre úgy tervezte meg az alibijét, hogy odaadta a bankkártyáját a másik srácnak, aki az éjszaka közepén használta volna Bergenben, hogy ezzel elektronikus bizonyítékot hagyjon arra, hogy abban az időpontban nem Oszlóban járt, hanem Bergenben volt. Az egyetlen baj csak az volt, hogy Snorre soha nem adta oda a bankkártyáját a másik srácnak, ebből kifolyólag semmifajta elektronikus bizonyíték nem volt arra, hogy Snorre Bergenben tartózkodott.  Azt mondták, hogy kölcsönöztek videófilmeket is, amiket már láttunk, úgyhogy ha netán megkérdeznék, hogy miről is szóltak, el tudtuk volna mondani. Azt is állították, hogy a srác, aki a lakásomon volt, ottmaradt zajt csinálni, hogy a szomszédok azt higgyék, hogy otthon vagyok. Továbbá azt is állították, hogy amíg mi Oszlóban voltunk, addig a másik srác az én dzsekimben lement az utcára, hogy az emberek azt higgyék, hogy én vagyok az, továbbá használta volna Snorre bankkártyáját a fentebb említett elektronikus bizonyítékhagyás miatt, de mint mondtam Snorre bankkártyája soha nem volt nála, és arról sem beszélt senki, hogy az én dzsekimben engem imitált volna az utcán. Ezenkívül azt mondták, hogy Snorre azért kísért el, hogy ő szóljon fel Euronymousnak a kaputelefonban, ezzel kicselezve Euronymoust, hogy beeresszen minket (habár én voltam az, aki felszólt a kaputelefonon). Végül pedig azt mondták, hogy Snorrénak adtam egy kést az autóban, hogy veszély esetén ő is fel legyen fegyverezve arra az esetre, ha segítségre lenne szükségem (Természetesen ez sem volt igaz. Amit odaadtam neki az az övem volt, a késemmel együtt, és azt is azért adtam neki oda, hogy tegye be a kesztyűtartóba, mert nem akartam az övemben egy késsel aludni, nem pedig azért, hogy ő is fel legyen fegyverezve. És egy nagy késsel az övemben Oszló utcáin sétálni nem legális, és ezért akár be is vihettek volna az őrsre, ha észrevesznek). Mindent olyan zűrzavarosra kavartak ezekkel, hogy sehogy sem lehetett rajtuk kiigazodni. Úgy nézett ki mintha előre megterveztem volna a gyilkosságot.

Nem tudom egyébként, hogy a srác, aki a lakásomon tartózkodott csak zavart, vagy egyszerűen hülye, de amit mondtak, hogy az utcán engem próbált imitálni, az tényleg igaz volt. Tényleg odament egy-két lányhoz az én dzsekimben, és rájuk köszönt, hogy „Hello, Count vagyok!” miközben beléjük ütött egy párat (?!). Ezt onnan tudom, hogy néhány lány visszamondta ezt nekem később. Tehát, ha valóban a dzsekimet viselve sétálgat Bergen utcáin, és az emberekkel azt próbálja elhitetni hogy ő én vagyok, akkor az nem feltétlenül alibi, inkább bizonyíték ami ellenem szól, nem pedig a javamra. Ez egy tökéletes példa arra, hogy milyen egy szánalmas alak volt ő – és hogy milyen mély színvonalra tud süllyedni egy-két ember. Hozzá kell tennem, hogy ez az ötlete még azért sem volt túl hatásos, mert Bergenben a lányok, akik éjszaka kint vannak, könnyen felismerik, hogy ő nem „a Count”. Bergen egy eléggé kicsi város. Csak 130000 (vagy  250000, ha az egész városközséget is beszámoljuk), és akkoriban majdnem mindenki tudta, hogy hogyan nézek ki, szóval nem tudom mi a francot gondolt ő erről?! Még ráadásul nem is Bergeni volt (hanem Lillehammeri, ami Kelet-Norvégiában) és amint kinyitotta a száját az máris hallatszott, hogy nem idevalósi.

Egy kicsit zavar a tény, hogy olyan emberekkel szocializálódtam, mint Snorre és az a srác – és néha az is, hogy Euronymoussal is. Van egy mondás, miszerint „Madarat tolláról, embert barátjából”. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor én nyilvánvalóan teljesen idióta vagyok… De a védelmem érdekében hozzá kell tennem, hogy voltak más, normális és jó barátaim. (Phew!)

Egyébként soha nem tudták megmagyarázni (Snorre és a srác), hogy miért akarta volna Snorre holtan látni Euronymoust. Ő csak csatlakozott a Mayhemhez gitárosként, ami sok Black Metal gitáros álma volt. És biztosan tudom, hogy Euronymous és ők gyerekkori barátok voltak, tehát ennek így semmi értelme nem volt. Továbbá azt állították, hogy nagy terveim között ált Euronymous torkának az elvágása (ezt valószínűleg azért mondták, mert ezzel még kegyetlenebbnek állítottak be engem), de hogyha ez így lett volna, akkor miért csak egy életlen kést vittem magammal, aminek csak hegye volt? Ilyen alapon egy kanállal is mehettem volna. Egyik állításban sem volt semmi logika – továbbá mindannyian jól tudtuk, hogy nem vágtam el Euronymous torkát.

Ők is és a rendőrök is addig csűrték-csavarták a dolgot a börtönbe záratásomon, hogy a vége az lett, hogy Snorrét is lesittelték azzal a váddal, hogy segített megtervezni a gyilkosságot, és azért mert lélektanilag támogatott. (Igen, „bizonyára”.) A másik srácnak, annak ellenére, hogy azt állította, hogy aktívan részt vett a „gyilkosság kitervelésében” és hogy alibit csinált nekem, összesen egy teljes éjszakát kellett letartóztatás alatt töltenie. Nem csukták le, és ez egy kicsit különleges, mert sok dolgot állított magáról, ami a bűntényhez kapcsolta őt. Ha a rendőrök komolyan vették volna, és elhitték volna azt az őrült teóriát amit előadott, bizonyára őt is lecsukták volna, de tudták hogy ez a sok dolog amit itt összehordott csak arra ment ki, hogy segítsen rajtam, úgyhogy elengedték. Hozzá kell tennem, hogy Norvégiában nincs olyan, hogy valaki jutalmat kap a rendőröknek adott információért, és nincs óvadék sincs, vagy alku, aminek segítségével kijuthatsz a börtönből, úgy mint az USA-ban vagy mint bizonyára még egy-két országban. A helyzet az volt, hogy nem akarták egy olyan dologért büntetni őt, amit valójában nem követett el. Hazudott, és ezt a rendőrök is nagyon jól tudták. Azt mondták neki, hogy hagyjon fel ezekkel a hazugságokkal.

Snorre saját (szabadkőműves) védőügyvédje még a saját ügyfele ellen is tanúskodott a nagy mohóságában, annak érdekében, hogy lesitteljenek, és amikor Snorrét is el kellett ítélni, az esküdtszék még szomorúnak is látszott. („Sajnálom, de téged is el kell hogy ítéljünk”), és nem hiszem, hogy erre akárki is számított volna. Ez az események kiszámíthatatlan fordulata volt mindannyiunk számára.

A bíróságon elmondtam, hogy Snorrénak semmi köze nem volt ehhez az egészhez, és hogy ő csak rosszkor volt rossz helyen, de másnap Snorre azt tanúskodta, hogy nem mondtam igazat. Azt állította, hogy én terveltem ki mindent, és hogy tudott róla, mivelhogy ő is a részese volt a dolognak. Az egész védekezési terve arra ment ki, hogy ne tudjam megvádolni őt a történtekért (még most sem teljesen értem, hogy miért izgult ezen annyira). Ha az igazat mondta volna, akkor szabadon távozhatott volna, de ehelyett

A saját hazugságába ragadt – mert a védőügyvédje rákényszerítette, hogy beleragadjon – és 8 évet kapott az abszolút semmiért.

A média azt állította, hogy a gyilkosság oka egyfajta harc volt két erős egyéniség között a „vezető posztért” egy „Sátáni mozgalomban”, és hogy azért öltem meg Euronymoust, hogy átvegyem a helyét, és én legyek a vezér (?). Nos, ennek semmi értelme. Nem értem, hogyan is gondolták, hogy működik ez? Ha megölsz valakit akkor átveszed a helyét? Ha egy gyár vezetője akarsz lenni, akkor azt nem éred el azzal, hogy megölöd a gyár aktuális vezetőjét. Hol élnek ezek az újságírók? Az állatvilágban, vagy hol? Ennek nincsen semmi értelme. Ez volt az elméletük, az egyetlen elméletük. Az „Alpha hím” újságíró (Michael Grundt Spang) aki Norvégia legnagyobb újságjának írt még arra is szánt időt, hogy kielemezze a hajamat, és hogy hogyan nézek ki. Szerinte ahogy „hátradobtam” az „egér-barna malacfarkaimat” úgy néztem ki, „mint egy lány” és nem vett körül az az „ördögien izzó aura” amire egy „gonosz sátánistától” lehetett volna számítani, és így tovább. Bizonyára nagyon csalódott volt a ténytől, hogy nem nézek ki „gonosznak”. Sohasem tűnt úgy, mint ahogyan azt ő gondolta, hogy úgy nézek ki, mint egy „gonosz sátánista”, egyszerűen azért, mert én sosem voltam „gonosz sátánista”. Snorre csak a „Count kisebb, vékonyabb és haloványabb verziójaként” volt jellemezve. Az újságírónak bizonyára nem állt szándékában nevetségesnek lenni, de természetesen az volt, mert rengeteg sok baromságot hordott össze.

A többi srác a színtéren természetesen mérges volt rám, mert a végére már elkezdtek hinni az újság-teóriának a „küzdelemről a vezető posztért”, úgyhogy ők is – néhány kivétellel (mint például Fenriz és a Mayhemes arcok) – mindent megtettek, hogy minél jobban megbüntessenek, és ezen folyamat alatt egymást is támadták, tehát hála nekik a vége az lett, hogy a rendőrök majdnem minden bűnügyet megoldottak, amit a Black Metalosok követtek el 1991 és 1993 között. Később beszéltem néhányukkal, és elmondták nekem, hogy ha tudták volna az igazat, akkor soha nem támadtak volna meg (és a folyamat alatt egymást sem) ahogy csinálták. Manipulálva voltak a média és természetesen a rendőrség által is. Hazudtak, úgy mint mindenki más, és sajnos nem tudtak keresztüllátni a hazugságokon.

Amikor elítéltek 21 évet kaptam, a maximumot, amit Norvégiában ki lehet szabni, és a bíró azt mondta, hogy „érthetetlen indokom” volt a gyilkosságra. Tényleg olyan nehéz megérteni, hogy azért öltem meg, mert tudtam hogy halálra akar kínozni, és mert megtámadott a lakásán? Ennek melyik részét nem értette a bíró? Kezdetben, amikor megtámadott akkor önvédelem volt, de amikor már elkezdett menekülni, akkor már nem voltam életveszélyben, szóval onnantól kezdve az már nem volt önvédelem, hanem szándékos emberölés, és ezt én egy megelőzési csapásként látom, mivelhogy ezzel megakadályoztam, hogy legyen rá egy második esélye is, hogy megöljön. Ezért csak 8-10 évig terjedő szabadságvesztést kellett volna kapnom! Ehelyett 21 évet kaptam, Snorre pedig nyolcat az abszolút semmiért!

A gyilkosságot szintén megpróbálták nagyon brutálisnak beállítani, és azt állították, hogy Euronymous azért halt meg, mert mindkét tüdeje át lett szúrva. Továbbá azt is állították hogy 23-szor döftem bele a késemet. Először is, nagyon jól tudom, hogy akkor halt meg, amikor fejbe szúrtam. Másodszor, Euronymous belezuhant egy rakás üvegszilánkba az alsógatyájában. Ettől természetesem sok (kis) vágás keletkezett a testén – mégis talpra tudott állni az esés után. Ezt is természetesen tudták nagyon jól, de inkább azt állították, hogy 23-szor vágtam bele a késemet, azért, hogy az emberek azt higgyék, hogy én rendkívül kegyetlen, bestiális és brutális vagyok. A bíróságon képeket mutogattak az orvosi halottszemléről, egy megvesztegetett esküdtszéknek. A képeken Euronymous volt látható egy asztalon levágott hajjal. A szemei még mindig nyitva voltak, és az összes vágás a bőrén meg volt számozva egy filccel. Tudtam, hogy Euronymous számára megalázó volt, hogy megölték, de amikor a képeket mutogatták róla az orvosi halottszemléről, akkor már tudtam, hogy ez bizonyára sokkal rosszabb. Tetűzsákokat megölni egy dolog, de soha senkit nem gyaláznék meg így.

Oh, és természetesen a bíró belefoglalta az ítéletbe, hogy „Varg Vikernes a Sátánban hisz”, habár ismételten mondtam a bíróságon, hogy én nem hiszek sem a Sátánban, sem Istenben. Megtagadták az igazságot, és a saját felfogásuk szerint alakították a dolgokat, politikai okokból kifolyólag.

Az esküdtszékkel kapcsolatban megvolt az a „kiváltságom”, hogy az esküdtszékemben benne volt a Norvégiában található egyetlen keresztény „gyógyító”. Természetesen még a TV-ben is szerepelt, és azt állította, hogy ő „ki tudja űzni a gonoszt a testből Jézus segítségével”, és ez „meggyógyítja” az embereket. Szóval ez véletlen egybeesés lenne? Véletlen egybeesés lenne, hogy az (akkoribani) egyetlen Norvégiai keresztény „gyógyító” az én esküdtszékemben kötött ki? Egy titkárként volt jegyezve, és csak sokkal később, 1995-ben tudtam meg, hogy ő volt a keresztény „gyógyító”, amikor egy újságíró elmondta – és azt is elmondta, hogy minimum két esküdt Szabadkőműves volt. Az összes többi nyugdíjas volt, kivéve egy vagy két nőt. Az én „korosztályom” kétségtelenül belőlük állt… Snorre védőügyvédje szintén egy szabadkőműves volt, amint már említettem. Az egyik bírósági pszichiáter is szabadkőműves volt, aki egyben egy zsidó Auschwitz „túlélő” is volt (egyike a 3-ból Norvégiában, abban az időben), míg a másik egy szélsőbaloldali pszichiáter volt. Az én ügyvédem egy 100%-osan tehetetlen fizetett munkaerő volt (a szívállapota miatt), és amint azt egy újságíró is mondta, akivel később beszéltem, a 3 bíróból minimum egy szintén szabadkőműves volt.

A templomgyújtogatások külön ki lettek emelve a bíróságon. Minden egyes esetre volt egy tanújuk, akik azt állították, hogy én ezt vagy azt a templomot gyújtottam fel, és ez volt az. „Bűnös”. Úgy, mint ez. Ez a procedúra 4 alkalommal ismétlődött meg, és 4 templom felgyújtásában találtak bűnösnek, 3 ezek közül porig égett. Egyik templom felgyújtásának esetében sem volt semmi kézzelfogható bizonyítékuk, egyedül azért ítéltek el, mert mindegyik vádjukra volt egy tanújuk. Ezek a tanúk mind Euronymous barátai voltak!

Még a hozzá nem értő ügyvédem sem zavartatta magát, hogy felszólaljon a templomgyújtogatásokkal kapcsolatban, mivelhogy szerinte ez „nem volt fontos”. „Akárhogyan is lesz, ezért nem fogsz többet kapni”, mondta. Érdekes egyébként, hogy a bíróságon nem tudtak felmutatni se ujjlenyomatokat, se technikai bizonyítékokat ezzel kapcsolatban. Amikor letartóztattak, a lakásomon volt kb. 3000 tárnyi lőszer (főleg .22LR, 38 Special, 7, 52N, 7.92 mm és 12Gauge), de ezek legtöbbje nem lett feltüntetve az elkobzott tárgyak listáján. A rendőrök egyszerűen elvettek amit akartak. Számukra ez „ingyen töltény” volt. Még az SS sisakomat is ellopták, bár csak találgatni tudok miért.

Végül el lettem ítélve 150 kg robbanószer (főleg dinamit és egy kis glinit) és 3 táska elektronikus detonátor eltulajdonításáért és birtoklásáért, valamint néhány kabinba való betörésért fent a hegyekben – ahol szerintük elloptam egy könyvet és egy Norvég zászlót (?!), miközben fegyvereket kerestem. A Fantoft templom felgyújtásáért és sírgyalázásért soha nem lettem elítélve, mint ahogyan azt úgytűnik sokan hiszik. Nem találtak egy szemét üresfejű metalost sem, aki azt hazudta volna, hogy velem együtt gyújtotta fel ezt a templomot, nemúgy mint a másik esetekben. Szóval ebben az esetben abszolút semmi bizonyítékuk nem volt ellenem, és még alibim is volt egy lány szeméjében, aki aznap velem töltötte az éjszakát (habár a „védő” ügyvédem nem zavartatta magát, hogy behívja a lányt, hogy tanúsítsa az éjszakát a védelmem érdekében). A vád csak a hallomásokra/pletykákra volt alapozva. A főbíró még akkor is nagyon ideges volt, amikor az esküdtszék nem talált bűnösnek a Fantoft fatemplom felgyújtásában. Annyira ideges lett, hogy elkezdett ordibálni, hogy „nyilvánvaló”, hogy ezt is én csináltam, de az igazság az, hogy ez már nem igazán számított, mivel bárhogyan is, de a maximumot kellett kapnom – és csodálatos módon ezt a 3 bíró és az esküdtszék előtt mondta még a büntetés kiszabás megállapításának megkezdődése előtt, tehát nyilvánvalóan eldöntötték, hogy 21 évet kell kapnom, akármi is van. Egy példaként akartak használni engem, hogy megmutassák a Norvég fiataloknak, hogy ne kerüljenek összeütközésbe a törvénnyel.

Euronymous meggyilkolása egy áldás volt számukra. Végül pedig mindenféle ürügyeket találtak arra, hogy megszabaduljanak tőlem (vagy akárhogyan is, de azt hitték, hogy az ember már egy év börtöntől azon kezd gondolkodni, hogy itt van „mindennek a vége”). Nem hiszem, hogy mindez megtörtént volna, ha a média nem írt volna rólam annyi hazugságot, mert például elsősorban ez volt az amiért Euronymous meg akart szabadulni tőlem : olyan sok figyelmet kaptam, hogy irigy lett rám. Ezek után a bíróság 21 évet szabott ki rám, azért mert a média miatt olyan sok figyelem irányult rám, hogy sokkal fontosabb és befolyásosabb lettem a kelleténél, és mert annyira felbosszantották magukat a templomgyújtogatásokon, hogy teljesen elvesztették az eszüket.

Röviden összefoglalva Euronymous megtámadott és én megöltem. Megvédtem magamat, és ezért 21 évet kaptam. És ha ez nem lenne elég, akkor elmondom, hogy amiután leültettek megváltoztatták a törvényeket, aminek értelmében még két évet kell ülnöm pluszba, mint amennyire eredetileg elítéltek. A 21 év azt jelenti, hogy 12 év után kellene kiengedniük próbaidőre, de néhány éve (2000-ben vagy 2001-ben) megváltoztatták a szabályokat, úgyhogy azok értelmében most 12 helyett 14 évet kell ülnöm, mert az új törvény retroaktívvá (visszahatóvá) teszi azt úgy, hogy rám is kihasson. A Norvég nemzetközi törvény és alkotmány szerint nem törvényes így retroaktívvá tenni törvényeket, de ez senkit sem érdekel. 1945-ben, amikor a háborúnak vége lett, Norvégiában még halálbüntetés sem volt, szóval hogyha ugyanaz az ítélkezési rendszer hoz egy új törvényt, és retroaktívvá teszi azt, akkor több tucat embert kivégeznének (békeidőben!)?! Nem vagyok egy Afro-Ázsiai bevándorló, se egy szélsőbaloldali aktivista, sem pedig egy gyenge keresztény, aki kegyelemért könyörög, úgyhogy a médiától sohasem fogok támogatást kapni. Én egyszerűen csak egy ’persona non grata’ vagyok Norvégiában, egy országban, amit sok Nyugat-Európai csak „az utolsó Szovjet államként” ismer. Természetesen még mindig számítok arra, hogy 12 év után szabadon engednek, de a Norvég igazságszolgáltatással való tapasztalataimból kifolyólag nem vagyok túl optimista e kérdést illetően. Van erre egy mondás Skandináviában : Thor és Loki között (nagy) különbség van.

Mérges vagyok mindezen dolgokért, de tudom, hogy a végén győztesként fogok kikerülni, és azt hiszem ez az ami igazán számít. Még csak nem is utálom őket, szánalmasnak tartom őket. Mindenekfelett azonban hálás vagyok azért, hogy nem szeretem őket. Egy nap vissza fogom nyerni a szabadságomat, de ők valószínűleg nem lesznek jobbak.

Ez olyan mint a kövér és a csúf példája : A kövérnek mindig van lehetősége, hogy fogyjon, de a csúf örökké csúf marad.

Köszönöm a figyelmetek