burzum
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képek
 
Albumok
 
Linkek
 
Burzum Történet VI.

Hatodik rész – A Zene

 

Az utóbbi nyolc hónapban sok levelet kaptam emberektől, akik olyan dolgok után érdeklődtek, mint például hogy milyen hangszereket használtam, amikor felvettem a Burzum albumokat. Személy szerint nem túlzottan érdekelnek az effajta dolgok, ezért nem volt meg a motivációm arra, hogy mindenki levelére válaszoljak. Számomra ez olyan, mint egy visszhang a múltból, amikor „mindenki” a Death Metal undergroundban ilyen dolgokról beszélt. Ezek a dolgok, mint például a hangszerekre való fókuszálás, a márkák, a hangstúdiók és a „produkció” egyike azon dolgoknak, amik ellen 1991-ben lázadtam.

 

Mivel az emberek, akik soha nem kaptak tőlem választ a leveleikre, elkezdtek nekem panaszkodni a hiányzó motivációmról, hogy visszaírjak nekik, úgy döntöttem, hogy írok egy cikket erről a témáról, ami talán szerencsésen megválaszolja minden kérdésüket.

 

******

 

Amikor felvettem a Burzum albumokat, akkor egy öreg (azt hiszem) Weston gitárt használtam, amit olcsón vettem 1987-ben egy ismerőstől. A basszus amit használtam, az a boltban található legolcsóbb basszusgitár volt, és még azt sem tudom, hogy mi volt a márkája. Soha nem néztem meg, és soha nem is gondolkodtam ezen. Amikor a dobokhoz értem akkor egyszerűen kölcsönkértem egy dobfelszerelést (dobgépet) az Old Funeral (később Immortal) dobosától, vagy egy másik zenésztől, aki a közelben lakott, és „természetesen” arról sincs fogalmam, hogy az milyen márkájú volt.

 

Amikor a gitárerősítők kerültek szóba, az összes Death Metalos arc azt mondta nekem, hogy a „megfelelő” (divatos) hangzás elérésének a módja az a Marshall erősítőkkel valósítható meg, és mivel nem szerettem azt a hangzást inkább vettem egy Pivee (Pivey?) erősítőt helyette, és azt használtam. A "Filosofem"-en egyáltalán nem használtam gitár erősítőt, hanem helyette csak a bátyám sztereójában lévő erősítőt használtam (ami természetesen nem erre volt kitalálva) és néhány régi torzító pedált.

 

Az „éneklésre” azt az akármilyen mikrofont használtam, amit a hangtechnikus adott nekem, vagy – amikor felvettem a "Filosofemet" – a legrosszabb mikrofont kértem ami volt, és a vége az lett, hogy egy headset mikrofonját használtam.

 

Amikor felvettem a debüt albumot (1992 Januárjában) összesen csak 19 órát töltöttem a stúdióban attól a pillanattól kezdve, amikor megjelentem a hangszerekkel egészen a masterelésig (!). Az órák száma, amit a "Det Som Engang Var" (DSEV) felvételével töltöttem az 26 volt, egy kicsit több, mert senkit nem hoztam magammal aki segített volna a hangszerek szállításában és a többi dologban, és saját magamnak kellett cipelni és felállítani mindent. A "Hvis Lyset Tar Oss" (HLTO) 1992 Szeptemberében lett felvéve valahogy 20 és 30 óra között (nem emlékszem), de ez tartalmazott 2 dalt, ami soha nem lett rárakva az albumra (egy nagyon szegényes verziója a "Burzum" (Dunkelheit) számnak és egy számnak, amit sohasem használtam. A "Filosofem" 1993 márciusában lett felvéve mindössze 17 óra alatt, de ez nagyban köszönhető annak, hogy egy olyan dobfelszerelést (dobgépet) használtam, ami már alapból ott volt a stúdióban – néhány, valamiféle jazz vagy rock banda használta az előző napon – úgyhogy ez sok időt spórolt nekem. Mindemellett, akkorra már keresztülmentem néhányszor egy album felvételének a procedúráin, úgyhogy az összes technikai dolog már rutinná vált akkorra.

 

Az ok, amiért a Grieghallen hang stúdiót használtam az, hogy már használtuk ezt a stúdiót, amikor felvettünk egy EP-t az Old Funerallal (azt hiszem 1990-ben), úgyhogy már ismertem a hangtechnikust (egy nagyon pozitív, képzett és remek srác Bergenből), és az, hogy csak másfél kilométerre volt a lakásomtól Bergenben. Ha egy másik városban éltem volna, nyilvánvalóan egy másik hangstúdiót használtam volna.

Amikor felvettem a debüt albumot, akkor Øystein Aarseth ("Euronymous" a Mayhemből) és Harald Nævdal ("Demonaz" az Immortalból) is ott töltötték az idejük nagy részét és segítettek cipelni a hangszereket – és a szórakozás kedvéért Aarseth feljátszhatta a gitárszólót a "War" című számban. Aarseth szintén (velem együtt) verte az öklét a nagy gongon a Grieghallen stúdióban, hogy zajt csináljon. Ez a "Dungeons Of Darkness" című szám háttérzajaként, valamint a DSEV intrójában lett felhasználva.

Amikor felvettem a többi albumot rendszerint egyedül voltam a hangtechnikussal. Viszont Samoth (Thomas Haugen az Emperorból) ott volt, amikor felvettem két számot az "Aske" mini LP-re és a HLTO néhány részének felvételénél. Ő játszotta fel a basszust két "Aske" számon is, és ott volt, amikor felvettem a dobokat az "Aske" és a HLTO albumokra is. Azért ő játszotta fel a basszust az "Aske"-n, mert 1992-ben egy rövid időre meg voltam fertőzve azzal a gondolattal, hogy élőben játsszak, ezért egyszer vagy kétszer próbáltunk egy teljes bandaként (egy Erik Lancelot nevű srác (Oslo külvárosából) játszott volna a dobon). Gyorsan felébredtem az "élőben-játszás-pszichózisból" és szerencsére meggondoltam magamat és egyszemélyes bandaként folytattam tovább, mint azelőtt, session-zenészek szükséglete nélkül.

Az egyik HLTO-n lévő szám és egy "Filosofemen" lévő szám kivételével mindent elsőre vettem fel. A probléma a HLTO-n a számmal technikai volt, így kétszer kellett felvennem a dobot a címadó számon, a "Jesu Død" című "Filosofem" számon pedig újra és újra meg kellett csinálnom a basszus sávot egyszerűen azért, mert el voltam fáradva a gitársávok felvétele után (a „polgári/burzsoá ujjaim” nem erre a munkára voltak kitalálva…).

A hibák, amiket csináltam néhány számban a felvételek során könnyen elkerülhetőek lettek volna, ha vettem volna a fáradságot arra, hogy részenként vegyem fel a számokat, de akkoriban a lényeg az volt, hogy lázadjunk a kipucolt/hibátlanított (Death) Metal zene ellen. Az egész zenei lázadás lényege az volt, hogy ne „tökéletes” albumokat csináljunk, hogy ne „ezzel vagy azzal” a fajta hangszerrel csináljunk zenét, hogy ne menjünk különleges stúdiókba azért, hogy megkapjuk „ezt vagy azt” a hangzást, és hogy ne úgy szólaljon meg a felvétel, mint a többi bandáé. Néhány hiba sokkal élethűbbé és személyesebbé teszi a zenét, egyszerűen „lelket” és eredetiséget ad a zenének, szóval sohasem fordítottam időt arra, hogy kijavítsak akármit is. A zene a Burzum albumokon egyszerűen az én becsületes és őszinte, fényezetlen és tiszta reprezentációm. Természetesen nem vagyok hibátlan vagy hiba nélküli, tehát a zeném sem az.

Volt egy ideológia e mögött, ez egyfajta felkarolása volt az őszinteségnek, valamint megbecsülése az igaznak és a tisztának. Ha a hangzás nem túl jóként volt definiálva néhány kitömött zsebű zenész szerint, akik zene magazinoknak dolgoztak, az cseppet sem számított nekem. Mindig a természetes a legjobb, akár zenéről, akár valami másról is legyen szó. A természetes és legjobb zene (ahogyan én látom) az zene „lélekkel”, és nem olyan zene, amit hónapokon át fényeztek és pucoltak a stúdióban, hogy még a legkisebb hibát (különlegességet) is eltüntessék.

Még olyan korán, mint 1990-ben is a legtöbb Death Metal banda az árral úszott, megtestesültek a kommersz zenei bizniszben és elvesztették az összes „lelküket”. Az úgynevezett Black Metal bandák nem sokkal ezután követték őket, és (ahogyan tudom) Fenriz kivételével a Darkthroneból mindenki kiárusította magát és gyenge volt ahhoz, hogy a hagyományos Black Metal eszmék szerint éljen. A fiatalabb Norvég bandák, akik 1993-ban vagy később keletkeztek, a kis környezetünkről való médiabeszámolások miatt még csak soha nem is tudtak ezekről az eszmékről, úgyhogy ők ironikusan valójában soha nem árusították ki magukat. Habár egy kicsit ostoba, hogy ők mindezen dolgokat egy meghatározott mód szerint csinálják, és még azt sem tudják, hogy miért. Ők csak csatlakoztak egy csordához és még soha nem is tudták, hogy honnan való eredetileg a csorda, vagy hogy hol volt, mielőtt csatlakoztak hozzá. Röviden azt mondhatjuk, hogy az úgynevezett Black Metal bandák szintén kommerszekké váltak.

Ennél a pontnál emlékeztetnem kell titeket arra, hogy mit írtam a cikk elején; emberek, akik olyan dolgokról kérdeztek, hogy milyen hangszereket használtam, amikor felvettem a Burzum albumokat. A többi kérdés annyira lényegtelen és érdektelen volt számomra, mint pl. a „Milyen márkájú alsóneműt viseltél, amikor felvetted a Burzum lemezeket” lenne. Számít igazándiból, hogy milyen hangszereket használtam. Nem hinném, és azt gondolom, hogy az egy lényeg, hogy ne törődjünk az ilyen dolgokkal. A gitáromat használtam, és ha másik gitárom lett volna, akkor azt használtam volna helyette. Olyan egyszerű, mint ez. Azt használtam, ami a legkézenfekvőbb volt, és az elsődleges célom az volt, hogy őszinte és eredeti zenét csináljak – és ezt el tudtam volna érni csaknem minden hangszerrel, eltekintve a korától, az árától és a márkájától. Ez olyan egyszerű, mint ez.

Méltányolom az érdeklődéseket a Burzum iránt és köszönöm a figyelmeteket, de legyetek szívesek, és ne várjatok tőlem arra, hogy elsőbbséget adjak az olyan leveleknek, amik hangszerekről, technikai részletekről szólnak, vagy egyéb olyan kérdéseket tartalmaznak, amikben semmilyen érdekeltségem nincs. Ha ezeket a dolgokat érdekesnek találjátok az részemről nagyszerű, de ne számítsatok arra, hogy osztom az érdeklődési körötöket.


Varg "Волк (Farkas)" Vikernes


Aurum nostrum non est aurum vulgi!
(A mi aranyunk nem olyan, mint az átlagember aranya!)

 

 

 

 
Burzum Történet
 
Cikkek
 
Interjúk
 
Könyvek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.